Tanácsadó Magazin

Élelmiszeres vállalkozásokat érintő törvényi változások

Írta:

Az elmúlt időszakban több törvényváltozás is történt, mely érinti az élelmiszeres vállalkozások nagy részét.

2021. július 1-vel megszűnt a Külön engedély kérelem (57/2010 (V.7.) FVM rendelet). ami azt jelenti, hogy azokra a termékcsoportokra, mely a rendeltben le volt szabályozva, már nem kell külön engedélyt kérni az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Hatóságtól.

 

Az újonnan nyíló vendéglátó és kereskedelmi egységek az Önkormányzati bejelentést követően a Határozat kézhezvétele után kinyithatnak. Az Önkormányzat fogja értesíteni az illetékes Hatóságokat a nyitásról. A Hatóság ki fog menni az újonnan nyíló egységekbe ellenőrzés céljából.

Ami nem változott: az élelmiszerbiztonsági előírásoknak a továbbiakban is meg kell felelni. HACCP rendszer kiépítése és működtetése ugyanúgy az előírások részét képzik.

 

Az Élelmiszerláncban így nagyobb hangsúlyt fognak kapni az ellenőrzések, amik ugyanúgy kiterjednek: az élelmiszerbiztonsági és higiéniai előírásokra, a nyomon követésre, oktatásokra, a dokumentációk meglétére!

 

Ami nagyon fontos, hogy FELIR azonosítóval kell rendelkeznie minden élelmiszeres vállalkozásnak, amit már induláskor igényelni kell a NÉBIH oldalán ügyfélkapun keresztül.
A FELIR azonosítót minden esetben a számlán fel kell tüntetni, legyen az kimenő számla, vagy bejövő számla.
A FELIR azonosító (sajt vagy partner) meglétét egyszerűen ellenőrizhetjük adószám alapján a NÉBIH FELIR kereső internetes felületén.

Változtak a szakképesítéssel végezhető tevékenységek körei is:

Az élelmiszerboltok, zöldségesek és húsboltok esetén nem kérnek végzettséget. Viszont a meleg-hideg étel készítés csak szakképesítéssel végezhető. A meleg – hideg étel kiszolgálása végezhető szakképesítés nélkül is, de szakképzett személy felügyeletével, tehát önállóan nem végezhető a tevékenység nem szakképzett munkavállaló esetében

 

Ezt a 34/2021 (VII.26.) ITM rendelet szabályozza, ami szeptember 1-vel hatályos.

 

Ami nagy problémát okoz, hogy eddig a büfé termékeket készítő és forgalmazó vállalkozásoknak nem kellett végzettség a tevékenység végzéséhez, ez a kitétel kikerült a jelenleg hatályos rendeletből.

 

Közétkeztetők tevékenységét érintő változások:

Módosult a 37/2014 (IV. 30.) EMMI rendelet. A módosításokat a 38/2021 (IX.1.) EMMI rendelet szabályozza.

 

Változások (a leírás nem teljes körű):

Az étlapot az oktatási – nevelési intézményekben és a bölcsődeékben jól látható helyen ki kell függeszteni (ez eddig is így volt), viszont azoknak a szolgáltatóknak, akiknél megfelelő formában elérhető, úgy elektronikusan is közzé kell tenni. Diétás ételek étlapjának kifüggesztésétől el lehet tekinteni, ha azt elektronikus formában közzé tudja tenni az Intézmény.

 

„Az R. 15. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki:
„(2a) A nevelési-oktatási intézményben, amennyiben a közétkeztetés keretében nem biztosítható a gyermek és a tanuló diétás étkezése, – a szülő, más törvényes képviselő írásbeli nyilatkozata alapján – a gyermek és a tanuló által az intézménybe bevitt, vagy a szülő, más törvényes képviselő által az intézménybe rendelt étel intézményben történő elfogyasztásának lehetővé tételével is biztosítható. Ennek érdekében a nevelési-oktatási intézmény vezetője köteles biztosítani a hűtés, a melegítés és a fogyasztás megfelelő feltételeit a hatályos jogszabályok és szakmai előírások betartásával.”

 

Tehát a konyhára továbbra sem vihető be otthonról vitt, külső ételhordó és nem tárolható az étel a főző- vagy a tálalókonyha hűtőjében.

Amennyiben a fent leírtakkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérem keressen valamely elérhetőségünkön.

 

Kiemelt szolgáltatásaink:

 

  • HACCP rendszer kiépítése és felülvizsgálata
  • Kémiai kockázatelemzés
  • Munkavédelmi kockázatelemzés és szolgáltatások
  • Tűzvédelmi szabályzatok és dokumentációk készítése
  • Munkavállalók oktatása (élelmiszerhigiénia, munkavédelem, tűzvédelem)
  • Üzletnyitási tanácsadás

Árajánlat miatt keressen minket bizalommal.

Kérdése van?

Hívjon bizalommal és tegye fel kérdéseit most díjmentesen:

Nagygyörgyné Bartók Adrienn: 06-70/318-8711

0