Aktuális

Élelmiszerboltok az interneten

Írta:

Egyre jobban terjednek az internetes élelmiszerboltok, akik online kínálják termékeiket. Eddig elsősorban a fővárosban és ahhoz közel lakók élvezhették ezt, de most már több vidékre is szállító webshopot találhatunk.

Nemrég az egyik magyar tulajdonban lévő élelmiszer áruházlánc kezdte el online működését, több mint 3000 termékből válogathatnak a vásárlók az interneten.
Jellemzően ezen élelmiszerboltok a rendelés leadását követően akár már 48 óra elteltével szállítanak, a szállítási időpontot pedig a vevő választhatja ki a felkínált lehetőségek közül; így akár este is át lehet ...

Cikk folytatása →
0

Pályázatírás és tanácsadás

Írta:

Engedjék meg, hogy cégünk másfajta szolgáltatását is bemutassuk. Pályázat írási tevékenységünket immár tíz éve végezzük. Elsősorban kisvállalkozásoknak írunk vissza nem térítendő támogatásokat, hitelekhez üzleti terveket. Az elmúlt évek során számtalan nyertes pályázatot készítettünk, mely nagyban elősegítette partnereink fejlődését.

Honlapunkon tájékozódhat pályázat írói tevékenységünkről , referenciáinkról.
www.uzletnyitas.hu/palyazati-tanacsadas

 

A bejegyzés megírásával célom, hogy figyelmébe ajánljak egy aktuális pályázatot: NFA-2013-KKV

Ismertebb nevén: Munkahelyteremtő beruházások támogatása

Ebben a pályázatban új munkahelyek teremtésére lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni, mely összeget új eszköz beszerzésére, vagy ...

Cikk folytatása →
0

Nemzeti dohányboltok koncessziós pályázata

Írta:

Az ígéreteknek híven december 15-én megjelent a kiírás a Nemzeti dohányboltok koncessziós pályázatára. Előző számunkban már megírtuk a főbb tudnivalókat a pályázattal kapcsolatban, ezért most csak néhány fontosabb információt osztunk meg.

A pályázatok beadási határideje 2013. február 13. A pályázatokat ezután 30 napon belül bírálja el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által létrehozott bizottság.
A legfontosabb, hogy megalapozott üzleti tervet készítsen a pályázó, valamint jövő év július 1-jéig meg kell nyitni a boltot.

A koncesszió időtartama 2013 július 1-jétől húsz év.

Ha ...

Cikk folytatása →
0

Mit ellenőriz az ÁNTSZ kiemelten?

Írta:

Ismét egy sarkalatos pont, mellyel jobb tisztába lennie, mivel a hatósági ellenőrzések során előtérbe kerülhet. Az ÁNTSZ egyik kiemelt ellenőrzési területe a kémiai biztonság ellenőrzése.
Minden olyan munkahelyen ahol van veszélyes anyag gyártás, forgalmazás, felhasználás bizonyos jogszabályi előírásoknak meg kell felelnie. Sokan úgy gondolják, hogy nem használnak ilyet, ezért érdemes tisztázni, hogy mit is értünk veszélyes anyagon az élelmiszeriparban?
A fertőtlenítőszerek, a mosogatószerek, a kézfertőtlenítők is mind veszélyes készítmények, ezért bizonyos biztonsági intézkedéseket be kell tartani ahhoz, hogy ne következzen ...

Cikk folytatása →
0

MEGKÓSTOLTUK! – Ország tortája 2012

Írta:

Augusztus 20.-án immár hatodik alkalommal kóstolhattuk meg, a szakmai zsűri által választott és az Ország tortája kitüntetést kapott tortát, amit idén 35 induló közül választottak ki.
A tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is nagy média érdeklődés mutatkozott az ország tortája iránt. Így aki egy kicsit is nézett tévét, az elmúlt időszakban pontosan tudhatta, hogy milyen ízt kell majd éreznie a szájában, amikor…

Úgy gondoltuk mi is szeretnénk megtapasztalni azt az íz harmóniát, amit tévében, a rádióban és az újságokban írtak. Így ...

Cikk folytatása →
0

Tojás kilóra és darabra

Írta:

20/2012 (VII. 23.) NGM rendelet a termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009 (I.30.) NFGM-SZMM együttes rendelet módosításáról.

A rendelet kiegészítéseként külön szabályozza, hogy eladás során fel kell tüntetni a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat is a darabár mellett.

Az egységár kiszámításához az alábbi tömegértékeket kell figyelembe venni:

  • „S” tömegosztályú tojás esetén: 43 g/db, vagy ha a csomagolási egységben vagy – nem csomagolt formában értékesített tojás esetén – a tételben található ennél kisebb tömegű tojás, a ...
Cikk folytatása →
0

A főnök dönt a borravalóról

Írta:

Az új Munka Törvénykönyve július 1-jén lépett hatályba. Egyik passzusa szerint a munkavállaló munkaviszonya teljesítése kapcsán csak akkor fogadhat el díjazást – például borravalót – a munkáltatón kívüli harmadik féltől, ha ehhez a munkáltató hozzájárul.

Az új jogszabály tiltja a borravaló és a hálapénz elfogadását júliustól, kivéve, ha erre a munkáltató külön írásos engedélyt ad. A dolgozót büntetik, ha ezt megszegi.

Külföldön hogy működik?

Mielőtt részletesen is elemeznénk az új jogszabályt, nézzük meg, hogy működik a borravaló elfogadása külföldön.

Mielőtt külföldre utazunk ...

Cikk folytatása →
0

Mit ellenőriznek a nyári időszakban a hatóságok

Írta:

Ahogy már az elmúlt években megszokhatták az élelmiszeres vállalkozók, idén is lesznek kiemelt ellenőrzési területek.

Hol várhatók ellenőrzések?

  • Az ifjúsági és gyermektáborokban,
  • a strandbüfékben és étkezdékben, valamint
  • a kitelepüléssel járó, nagy tömegeket megmozgató nyári rendezvényeken

Mik a kiemelt területek?

  • Az ellenőrök különösen figyelnek majd a zöldségekre és gyümölcsökre,
  • A fagylalt forgalmazók is ellenőrzésre számíthatnak,

A tavaly életbe lépett szigorúbb minőségi feltételeknek való megfelelés miatt a dinnyeárusok is számíthatnak ellenőrzésre. Ennek célja, hogy a magyar dinnyét ne szoríthassa háttérbe a sokszor silányabb minőségű külföldi áru.

A hatóság meg ...

Cikk folytatása →
0

Meghosszabbították az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásának határidejét

Írta:

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat az idén első alkalommal kell bevallani és megfizetni. A bevallás határideje eredetileg május 31-e volt. A hatóság az ügyfélszolgálatára érkezett kérdések és észrevételek alapján úgy döntött, hogy egy hónappal meghosszabbítja a határidőt.
A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint, így a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) június 30-ig – mulasztási bírság kivetése nélkül – elfogadja az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásokat, illetve ugyanezen időpontig lehetőség van a már beküldött adatok módosítására is.

Az élelmiszerlánc minden szereplője ellenőrizheti a NÉBIH ...

Cikk folytatása →
0

Programajánló: Szegedi Borfesztivál

Írta:

Melyik lett Szeged Város Bora?

Günzer Tamás 2011-es villányi chardonnayja nyerte a XVIII. Szegedi Borfesztiválon rendezett borverseny fődíját. Emellett az elismerés mellett a Szeged Város Bora 2012 címet is elnyerte a villányi borász. A verseny színvonalát jellemzi, hogy 130 benevezett tétel közül választotta ki a legjobbakat a szakmai zsűri.

Aki meg szeretné kóstolni a legjobb borokat, annak ajánlani tudjuk a fesztivál legszebb fehérbora címet nyert Frittmann 2011-es kunsági ezerjót, vagy a legszebb vörösbor kitüntetést kapott szekszárdi Szeleshát pincészet – merlot-ból készült – ...

Cikk folytatása →
0
Page 5 of 6 «...23456